Térkép
Betöltés
Forrás:
Képes Krónika, 1932. 1. szám, január 3.

tolcsvai báró Korányi Frigyes ifj.

Született
Pest, 1869. július 21.
elhunyt
Budapest, 1935. december 26.
Vallás
Római katolikus

Tisztségek

  • Pénzügyminiszter
    Dátum
    1919. szeptember 12. - 1920. december 16.
    Megjegyzés

    „Nagyméltóságu

    dr. báró Korányi Frigyes

    pénzügyminiszter urnak

    Budapest

    A vezetésem alatt álló magyar kormány a minisztertanácsnak 1919. évi november hó 24 én tartott ülésében a Nagyméltóságod mint miniszterelnök által alakítandó kormány javára lemondván, Nagyméltóságodat az elnökletem alatt működő kormányban viselt miniszteri állásától ezennel felmentem.

    Ebből az alkalomból a hazának rendkívüli időkben, nehéz viszonyok között teljesített önzetlen és lelkes áldozatkészségéről tanúskodó szolgálataiért, valamint azért az odaadó támogatásért, amelyben a kormányzás feladataiban engem támogatni szíves volt. Nagyméltóságodnak őszinte köszönetemet nyilvánítom.

    Budapest, 1919. évi november hó 24-én.

    Friedrich István s.k.”

    Budapesti Közlöny, 1919. 173. szám—november 25. kedd

     

    „Nagyméltóságu

    dr. báró Korányi Frigyes

    volt pénzügyminiszter urnak

    Budapest

    Friedrich István miniszterelnök és az elnöklete alatt működő kormány a kormányhatalmat a miniszterelnökségem alatt alakuló uj kormánynak adván át, Nagyméltóságodat e kormányban pénzügyminiszterré kinevezem.

    Budapest, 1919. évi november hó 24-én.

    Huszár Károly s.k.”

    Budapesti Közlöny, 1919. 173. szám—november 25. kedd

     

    „A miniszterelnök elterjesztésére pénzügyminiszterré tolcsvai báró Korányi Frigyest […] kinevezem, illetve ezen eddig is viselt állásában megerősítem […].

    Az illetőkhöz intézett kézirataimat további intézkedés végett idezárom.

    Kelt Budapesten, 1920. évi március hó 15-én.

    Horthy Miklós s.k.

    Simonyi-Semadam Sándor s.k.

    Kedves báró Korányi! A miniszterelnök előterjesztésére Önt pénzügyminiszterré ezennel kinevezem, illetőleg ezen eddig is viselt állásában megerősítem […].

    Kelt Budapesten, 1920. évi március hó 15-én.

    Horthy Miklós s.k.

    Simonyi-Semadam Sándor s.k.”

    Budapesti Közlöny, 1920. 62. szám—március 16. kedd

     

    „A magyar királyi miniszterelnök előterjesztésére magyar királyi pénzügyminiszterré tolcsvai báró Korányi Frigyest […] ujra kinevezem, illetőleg ezen eddig is viselt állásában megerősítem […].

    Az illetőkhöz intézett kézirataimat további intézkedés végett idezárom.

    Kelt Budapesten, 1920. évi julius hó 19. napján.

    Horthy Miklós s.k.

    Gróf Teleki Pál s.k.

    Kedves báró Korányi! A magyar királyi miniszterelnök előterjesztésére Önt magyar királyi pénzügyminiszterré ujra kinevezem, illetőleg ezen eddig is viselt állásában megerősítem.

    Kelt Budapesten, 1920. évi julius hó 19. napján.

    Horthy s.k.

    Gróf Teleki Pál s.k.”

    Budapesti Közlöny, 1920. 164. szám—július 20. kedd

     

    „Kedves báró Korányi! A minisztérium lemondása és saját kérelme folytán Önt magyar királyi pénzügyminiszteri állásától fáradhatatlan buzgalommal tett odaadó szolgálatainak teljes elismerése mellett felmentem.

    Kelt Budapesten, 1920. évi december hó 16. napján.

    Horthy s.k.

    Gróf Teleki Pál s.k.”

    Budapesti Közlöny, 1920. 289. szám—december 17. péntek

  • Képviselő
    Választókerület
    Komárom [1920]
    Dátum
    1920-1922
  • Kereskedelemügyi miniszter
    Dátum
    1920. március 15. - 1920. március 28.
    Megjegyzés

    „A miniszterelnök elterjesztésére […] a kereskedelemügyi minisztérium ideiglenes vezetésével […] a pénzügyminisztert bizom meg..

    Az illetőkhöz intézett kézirataimat további intézkedés végett idezárom.

    Kelt Budapesten, 1920. évi március hó 15-én.

    Horthy Miklós s.k.

    Simonyi-Semadam Sándor s.k.

    Kedves báró Korányi! A miniszterelnök előterjesztésére Önt […] a kereskedelemügyi minisztérium ideiglenes vezetésével is megbízom.

    Kelt Budapesten, 1920. évi március hó 15-én.

    Horthy Miklós s.k.

    Simonyi-Semadam Sándor s.k.”

    Budapesti Közlöny, 1920. 62. szám—március 16. kedd

     

    „A miniszterelnök előterjesztésére […] a magyar királyi kereskedelemügyi minisztérium ideiglenes vezetése alól tolcsvai báró Korányi Frigyes magyar királyi pénzügyminisztert, szolgálatainak elismerése mellett felmentem.

    Az illetőkhöz intézett kézirataimat további intézkedés végett idezárom.

    Kelt Budapesten, 1920. évi március hó 28. napján.

    Horthy Miklós s.k.

    Dr. Simonyi-Semadam Sándor s.k.

    Kedves báró Korányi! A kereskedelemügyi tárca véglegesen betöltetvén, a miniszterelnök előterjesztésére Önt a magyar királyi kereskedelemügyi minisztérium ideiglenes vezetése alól, szolgálatainak elismerése mellett ezennel felmentem.

    Kelt Budapesten, 1920. évi március hó 28. napján.

    Horthy Miklós s.k.

    Dr. Simonyi-Semadam Sándor s.k.”

    Budapesti Közlöny, 1920. 73. szám—március 30. kedd

  • Képviselő
    Választókerület
    Komárom [1922]
    Dátum
    1922-1923
  • Pénzügyminiszter
    Dátum
    1924. március 25. - 1924. november 15.
    Megjegyzés

    „A magyar királyi miniszterelnök előterjesztésére […] dr. báró tolcsvai Korányi Frigyes rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert magyar királyi pénzügyminiszterré kinevezem.

    Vonatkozó kézirataimat idezárva megküldöm.

    Kelt Budapesten, 1924. évi március hó 25. napján.

    Horthy s.k.

    Gróf Bethlen István s.k.

    Kedves dr. báró Korányi! A magyar királyi miniszterelnök előterjesztésére Önt magyar királyi pénzügyminiszterré kinevezem.

    Kelt Budapesten, 1924. évi március hó 25. napján.

    Horthy s.k.

    Gróf Bethlen István s.k.”

    Budapesti Közlöny, 1924. 72. szám—március 27. csütörtök

     

    „A magyar királyi miniszterelnök előterjesztésére […] dr. báró tolcsvai Korányi Frigyes magyar királyi pénzügyminisztert ezen állásától saját kérelmére felmentem […].

    Vonatkozó kézirataimat idezárom.

    Kelt Budapesten, 1924. évi november hó 15. napján.

    Horthy s.k.

    Gróf Bethlen István s.k.

    Kedves dr. báró Korányi! A magyar királyi miniszterelnök előterjesztésére Önt pénzügyminiszteri állásától saját kérelmére felmentem.

    Ez alkalomból ezen állásában fáradhatatlan buzgalommal és odaadással teljesített kiváló szolgálataiért köszönetemet nyilvánítva Önnek az I. osztályu Magyar Érdemkeresztet adományozom.

    Kelt Budapesten, 1924. évi november hó 15. napján.

    Horthy s.k.

    Gróf Bethlen István s.k.”

    Budapesti Közlöny, 1924. 250. szám—november 16. vasárnap

  • Pénzügyminiszter
    Dátum
    1931. december 16. - 1932. október 1.
    Megjegyzés

    „A magyar királyi miniszterelnök előterjesztésére dr. báró Korányi Frigyes nyugalmazott magyar királyi rendkívüli követ és meghatalmazott minisztert, a Pénzintézeti Központ elnökét magyar királyi pénzügyminiszterré kinevezem.

    A nevezetthez intézett kéziratomat idezárom.

    Kelt Budapesten, 1931. évi december hó 16. napján.

    Horthy s.k.

    Gróf Károlyi Gyula s.k.

    Kedves dr. báró Korányi! A magyar királyi miniszterelnök előterjesztésére Önt magyar királyi pénzügyminiszterré ezennel kinevezem.

    Kelt Budapesten, 1931. évi december hó 16. napján.

    Horthy s.k.

    Gróf Károlyi Gyula s.k.”

    Budapesti Közlöny, 1931. 289. szám—december 19. szombat

     

    „Kedves dr. báró Korányi! A minisztérium lemondása és saját kérelme folytán Önt magyar királyi pénzügyminiszteri állásától felmentem és ez alkalomból Önnek ebben az állásában fáradhatatlan buzgalommal és odaadással teljesített kiváló szolgálataiért meleg köszönetemet nyilvánítom.

    Egyben Önt a magyar országgyűlés felsőházának tagjává élethossziglan kinevezem.

    Kelt Gödöllőn, 1932. évi október hó 1. napján.

    Horthy s.k.

    Gróf Károlyi Gyula s.k.”

    Budapesti Közlöny, 1932. 223. szám—október 2. vasárnap

  • Felsőházi tag
    Dátum
    1932-1935
    Megjegyzés

    „A magyar királyi miniszterelnöknek a miniszterium nevében tett előterjesztésére az országgyűlés felsőházáról szóló 1926. évi XXII. törvénycikk 23. §-a alapján dr. báró Korányi Frigyes magyar királyi pénzügyminisztert a magyar országgyűlés felsőházának tagjává élethossziglan kinevezem.

    Kelt Gödöllőn, 1932. évi október hó 1. napján.

    Horthy s.k.

    Gróf Károlyi Gyula s.k.”

    Budapesti Közlöny, 1932. 223. szám—október 2. vasárnap

Kitüntetések

  • Lipót-rend lovagkeresztje
    Dátum
    1915. szeptember 24.
    Megjegyzés

    „Személyem körüli magyar ministerem előterjesztésére […] a hadikölcsönök kibocsátása körül szerzett érdemeik méltánylásául […] dr. báró Korányi Frigyes címzetes ministeri tanácsosnak, az Országos Központi Hitelszövetkezet ügyvivő igazgatójának […] Lipót-rendem lovagkeresztjét […] díjmentesen […] adományozom.

    Kelt Bécsben, 1915. évi szeptember hó 24-én.

    Ferencz József s.k.

    Báró Roszner Ervin s.k.”

    Budapesti Közlöny, 1915. 229. szám—október 3. vasárnap

  • Magyar Érdemkereszt I. osztálya
    Dátum
    1924. november 15.
    Megjegyzés

    „Kedves dr. báró Korányi! A magyar királyi miniszterelnök előterjesztésére Önt pénzügyminiszteri állásától saját kérelmére felmentem.

    Ez alkalomból ezen állásában fáradhatatlan buzgalommal és odaadással teljesített kiváló szolgálataiért köszönetemet nyilvánítva Önnek az I. osztályu Magyar Érdemkeresztet adományozom.

    Kelt Budapesten, 1924. évi november hó 15. napján.

    Horthy s.k.

    Gróf Bethlen István s.k.”

    Budapesti Közlöny, 1924. 250. szám—november 16. vasárnap

Sírhely

Temető
Fiumei úti Sírkert
Koordináták
lat: 47.496
lng: 19.090
Útvonalterv
Google Maps

Sírhely

Betöltés
Betöltés

Azonos sírhelyeken eltemetettek

Betöltés

Bónis Sámuel

(1810-1879)
Betöltés

Korányi Frigyes

(1827-1913)
Betöltés

Korányi Sándor

(1866-1944)

Közeli sírhelyeken eltemetettek

Betöltés

Paupera Ferenc

(1876-1943)
Betöltés

Andréka Károly

(1874-1937)
Betöltés

Hőgyes Endre

(1847-1906)
Betöltés

Náray-Szabó Sándor

(1861-1914)
Betöltés

Ádám Géza

(1866-1942)
Betöltés

Seenger Béla

(1877-1949)
Betöltés

Ráth Károly

(1821-1897)
Betöltés

Roskoványi Dezső

(1868-1940)
Betöltés

Braun Géza

(1872-1931)
Betöltés

Braun Rudolf

(1871-1947)
Betöltés

Diescher János

(1813-1883)
Betöltés

Lévay József

(1863-1951)
Betöltés

Stühmer Frigyes

(1879-1957)
Betöltés

Hoffmann Alfréd

(1838-1905)
Betöltés

Ráday Gedeon

(1806-1873)
Betöltés

Szájbely Kálmán

(1848-1932)
Betöltés

Kazy József

(1856-1923)

Generated at: 2025-12-16T20:14:14.646Z